Sajtóközlemény
Záró jelentés az A+A Kiállításról
A+A kiállítás Düsseldorfban: 10%-kal emelkedett a látogatók száma, új piacok megnyitása,
53600 látogató ismerte fel az idők szavát, lökést adva az ágazatnak.
A négy napig tartó A+A kiállítás és vásár látogatóinak száma több mint 10%-kal növekedett, hatásosan hangsúlyozva a megelőzés fontosságát a munkabiztonság és munkaegészségügy területén, mint vezető nemzetközi kiállítás és kongresszus ezen a téren. 53600 szakmai látogató (48000 volt 2001-ben) gyűlt össze, hogy információkat gyűjtsenek a foglalkozás-egészségügy és biztonság menedzselésének legfrissebb trendjeiről. Az A+A Kongresszus mintegy 6000 résztvevőt tájékoztatott, ily módon közvetítve pozitív és egyértelmű üzenetét: "A megelőzés a termelési lánc része, a vállalati egészség és biztonság menedzselésében alkalmazott intézkedések sikeressége méhető, és a munka ill. a munkahely minőségének védelme és fejlesztése egyre komolyabb szerepet játszik a vállalatok életében" mondja Bruno Zwingmann, a Szövetségi Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Munkacsoport ügyvezető igazgatója, összegezve az A+A 2003 kiállítás alapeszméjét.
Az A+A kiállításon résztvevő nemzetközi látogatók száma tükrözi annak alapvető pozícióját a védelmi és biztonsági trendekben, különös tekintettel az új európai piacokra. Minden ötödik Düsseldorfba érkező látogató külföldről érkezett és az új EU tagországokból és az EU-ba belépni szándékozó országokból érkező látogatók száma megduplázódott a legutóbbi kiállítás óta.
"Az A+A dinamikus ágazatunknak új lökést adott. Ügyfeleink felismerték az idők jeleit. Munkatársaik és tőkéjük védelmébe fektetnek be. Itt a minőségre koncentrálnak, melyet mi kiállítók innovatív és tartós termékek formájában tudunk ajánlani", mondta Gerd Zeisler a 2003-as A+A kiállítás kuratóriumának elnöke és a Dräger Safety AG&Co. KGaA ügyvezető igazgatója, összefoglalva a kiállításon résztvevő kiállítók pozitív hangulatát.
Az A+A CCD csarnokban megtartott nyitó eseménye rögtön vitát gerjesztett a szakértők körében. Wolfgang Clement a szövetségi kormány munkaügyi és gazdasági minisztere üdvözölte az A+A kongresszus mottóját, azt mondva, hogy a "Munka új minősége – emberbarát és hatékony". Kiemeli a jó munkakörülmények hatását a munkavállalók teljesítményére és termelékenységére. Ezzel egyidőben Clement felkérte a "Munka új minősége" iniciatíva nemzeti és nemzetközi támogatóit, hogy növeljék erőfeszítéseiket az összes munkavállaló és a gazdaság egészének érdekében.
A+A mint trend barométer – Termék innováció minden területen
Ezalatt 50 országból érkezett 1300 kiállító jött el az A+A szakkiállításra bemutatva a munkahelyi biztonság és eseménymentes működéshez szükséges teljes termék-, és szolgáltatásskálát – az egyszerű füldugótól kezdve a komplex elektronikus biztonsági rendszerekig. Az utóbbi időben a különböző szegmensekben végbe menő szembeszökő fejlődés meggyőzte a látogatókat, amikor végignézték a kiállítást és vásárt.
Például, a védőeszközök fejlesztése egyre emelkedő mértékben veszi számításba a holisztikus tervezési szempontokat. Nem az egyéni védőeszközök mennyisége az, ami biztosítja az optimális védelmet, hanem a különböző védő komponensek együttes működése. A gyártók növekvő mértékben kezdenek együttműködésekbe, hogy közösen fejlesszenek ki termékeket, ahol minden együttműködő partner a saját szakterületét érintő komponensekre koncentrál. Erre jó példa az az új légzőkészülékkel egybeépített fejvédő eszköz, melyet elsősorban a tűzoltókra gondolva mutattak be az A+A kiállításon. Itt a sisak és a légzőmaszk ötvöződik egy egységbe. Ez azt jelenti, hogy többé nem kell levenni a sisakot a légző maszk felvételéhez. Továbbá különböző gyártók által előállított kommunikációs eszközök széles skálája áll rendelkezésre.Ezek tökéletesen csatlakoztathatók az új sisakhoz és ruházathoz.
Továbbá a légzőkészülékekhez modern, szabványosított gyors csatlakozók (Einsteckanschlüsse – ESA) állnak rendelkezésre, melyekkel idő takarítható meg a korábban használt hagyományos, menetes-csavaros csatlakozók alkalmazásával szemben. Ezeknek a csatlakozóknak a használata teszi lehetővé a különböző alkalmazásoknak széles körben megfelelő eszközök kifejlesztését a gyártók számára.
A rendszerorientált megközelítés is hatással van a Vállalati divat/vállalati viselet szegmensre. A viselők már a szabadidő és sportruházatból ismerős szempontokat is szeretnék viszontlátni a munkaruházatukban – olyan ruhákat, melyek koordináltan működnek együtt a kabáttól kezdve egészen az alsóneműig. Ez különösen igaz olyan munkahelyek esetében, ahol extrém tevékenység (ahol az izzadás fokozott mértékben fordul elő) gyakran váltakozik lazább munkavégzési periódusokkal, ahol a munkavállalóknak a testhőmérséklet csökkenésének kockázatával kel számolniuk – például a hulladékgyűjtők esetében. Itt a csúcstechnológiás textíliák biztosítják a magas viselési kényelmet és védelmet. Ezek az anyagok elvezetik az izzadságot a testtől, szárazon tartva viselőjét, ugyanakkor nem eresztik át a szelet és vízhatlanságuk miatt megfelelő védelmet nyújtanak.
Továbbá, a munkaruhák – ahogy ezt meggyőzően bizonyította a 4-es csarnokban megtartott A+A divatbemutató – nagyon megnyerő tervezésűek. A látványos megjelenés jelentősen növeli a munkavállalók munkaruha viselési kedvét. Ez egy kulcsfontosságú szempont, mivel a legdrágább védőruha az, melyet soha nem viselnek. Gazdasági nézőpontból vizsgálva a tartósság és a könnyű tisztíthatóság is egyre növekvő fontosságú szempont.
Tűzvédelem és kollektív biztonság
A tűzvédelmi intézkedések és a biztonsági műveletek az ilyen események "lehetőségénél" az érdeklődés "gyújtópontjait" jelentik a kollektív biztonság szempontjából. Ebből az okból kifolyólag az üzemi tűzoltóságok (Werksfeuerwehrverband – WFV) által végrehajtott gyakorlatokat különösen nagy figyelemmel követték a szaklátogatók a 6-os csarnokban. A termékek szempontjából, ez alapvetően két feladatot foglal magába: az emberek biztonságos evakuálását az épületből, és hogy a mentőszolgálatok és a tűzoltók akadályoztatás nélkül be tudjanak hatolni. Ennek eléréséhez számos komponens szerezhető be: a biztonsági leválasztó és füstbiztos ajtóktól a menekülő utakat jelölő rendszerekig. Az ezekkel foglalkozó iparág most már olyan világító festékekkel is megjelent, melyek biztosítják a hosszan tartó intenzitást a menekülő utak jelölésénél még betonból készült felületeken is.
Annak bizonyítására, hogy az A+A 2003 kiállításon nem kell minden esetben csúcstechnológiára törekedni, a biztonság szem előtt tartásával, arra példa a dán feltaláló Gunni Jensen ötlete. Ő egy siklópályát mutatott be, melyet az emberek használhatnak, hogy lecsússzanak a toronyházak külső falán a földre tűz esetén. Az ötletet, a függönysíneket nézve kapta.
További részletes sajtóinformációk az Interneten találhatóak,- az A+A 2003 kiállításon bemutatott egyedi termékszegmensekről, a termékek főbb jellemzőivel és a kiállítók híreivel együtt: a http://www.AplusA-online.de honlapon (kattintson a: Press Service feliratra).
A következő A+A kiállítás Düsseldorfban 2005 október 24-27 között lesz.
vissza